Hírek

Ünnepel egy nemzeti érzelmű, erős keresztény gyökerekkel rendelkező magyar falu

2017. 08. 16.

A Duna-Tisza közén, Budapest vonzáskörzetében, a Duna–Tisza-csatorna mentén fekvő Árpád-kori település, Alsónémedi idén 950 éves. Augusztus 13–20. között jubileumi ünnepi programhetet hirdetett és szervezett a mai Pest megye Gyáli járásában található nagyközség önkormányzata az Arany János-i vallomásos verssorok jegyében: „Nekem áldott az a bölcső, / mely magyarrá ringatott.” A helyhatóságot széles összefogással támogatták a történelmi egyházak, oktatási és kulturális intézmények, polgári egyesületek, a megyei közgyűlés, és tiszteletüket tették a községben a testvértelepülések elöljárói és küldöttségei, Székelyföldről, Olaszországból, Lengyelországból, Macedóniából és Máltáról érkezve.

A vasárnapi nyitóünnepség díszvendégei – Vincze József polgármester meghívására –Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Beer Miklós váci megyés püspök és Szabó István megyei közgyűlési elnök voltak. Tíz órától párhuzamosan zajlott a református és a római katolikus templomokban a hálaadó istentisztelet és szentmise. Tőkés László az istentiszteleten imádsággal és alkalmi beszéddel szolgált, míg a váci püspök a római katolikus hálaadó szentmisén vett részt, majd a két templomból együtt vonultak díszmenetben a nagyközség népével a Halászy Károly Művelődési Házhoz, melyet a felújítást követően felavattak, a két püspök pedig megáldott.

Alsónémedi első írásos említésének 950. évfordulóján Tőkés László mondott ünnepi beszédet. „Isten iránti hálaadással, az együtt örvendezés ünnepi érzésével, már-már nemes irigységgel és csodálattal jöttem el Alsónémedibe, a történelmi Pest-Pilis-Solt megye egyik legrégebbi – élő – településére, az Árpád és az Aba nemzetségek egykori fejedelmi szálláshelyére. Jövök a magyarság másik ősi szállásterületéről: Erdélyből – és a nagyajtaiakkal együtt az idegen elnyomással és a történelmi próbatételekkel szemben mindmáig erősen megálló Székelyföldről, hogy ezredéves közös történelmünk egyességében lerójam testvéri hódolatomat és Isten iránti hálámat azon falu előtt, mely Szent István országával szinte egyidős, kiállta az idők próbáját, és ’oly sok balszerencse és viszály’ után ma sem a múltban réved el, hanem jövőt álmodik, remél és épít magának” – kezdte beszédét a püspök, majd történelmi távlatú visszatekintésben és összegzésben foglalta össze a szülőföldünk és hitünk védelme, a haza szeretete és a nemzet féltése koordinátái között elvégzetteket és elvégzendőket.

„Hogyan is tudnánk híven összefoglalni Alsónémedi eltelt közel ezer esztendejének a történelmi tanulságát – mely egyben egész nemzetünk közös múltjának örök érvényű üzenetét is hordozza?!” – tette fel a kérdést a szónok, amire bibliai példázattal válaszolt, Pál apostol Földközi-tengeri hajótörésének a történetéből bontva ki a korparancsot: „Városaink, falvaink, országunk pusztulása láttán sose feledjük: nem vész el a nép, aki Istenben bízik, ’hanem csak a hajó’. A vihar elmúltával visszatér ősei, atyái földjére, és újjáépíti házait és lerombolt temploma ’hajóját’. Az örök újjáépítés feladata és hivatása a miénk!”

Trianon tragédiájára, nemzetünk keresztre feszítésére is akképpen kell gondolnunk, hogy a bennünket egymástól elválasztó határfalak ledőltek és ledőlnek lassan, világraszóló közös élményként éltük és éljük meg, hogy újból egymásra talált és talál a nemzet. Trianon „hajótöröttjeit” megszabadította az Isten – mondotta európai képviselőnk, de rögtön figyelmeztetett: „Azóta Európa és a Kárpát-medence egén ismét sötét felhők tornyosulnak. A migráció – ez újabb kori népvándorlás – alakjában újabb vihar közeledik felénk. (…) Ha nem parancsolunk megálljt a reánk szabadított idegen beözönlőknek, könnyen úgy járhatunk, miként az a hajó, mely teherbírását meghaladó számú tömeget vesz a fedélzetére, s végül valamennyi utasával együtt a tengerbe vész…”

Tőkés László végezetre így szólt a hallgatósághoz: „Alsónémedi és Kárpát-medencei magyarságunk azért idézi a múltat, hogy tanuljon belőle. Erdélyi magyarságunk is megbűnhődte már a múltat s jövendőt, és a múlt tanulságaiból merítve a jövőre gondol. Tatárjárást és törökdúlást, vészeket és veszedelmeket, feudális és kommunista önkényt, világháborúkat és Trianont Isten kegyelméből vészeltünk át. Védtük magunkat, családjainkat, gyermekeinket és nemzetünket. Amennyire rajtunk áll, legyünk azon, hogy hazánk és Európa nehogy újabb hajótörést szenvedjen! Vagyunk, akik voltunk, és legyünk, akik vagyunk!”

A központi ünnepség helyszínén gazdag kulturális műsorra került sor. Vincze József polgármester is köszöntötte a megjelenteket, külön a meghívottakat és a testvértelepülések küldöttségeit, köztük a Bihari Edömér polgármester vezette erdővidéki Nagyajtáét (Kovászna megye), majd átadta a művelődési ház kulcsát Jobbágy Ilona igazgatónak. Szólt az egybegyűltekhez Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke is. Ezután a jubileumi ünnepség népes közönsége megtekinthette a helyi művelődés fellegvárának szánt, kibővített és felújított épületet és az abban létrehozott alkalmi tárlatokat.

A vasárnapi alsónémedi rendezvény egy egész hetes ünnepségsorozat kezdete volt, mely nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án fejeződik be.

 

 

 

A MEGTARTÓ HŰSÉG ÖRÖK PÉLDA SZÁMUNKRA

 

– Ünnepi beszéd Alsónémedi fennállásának 950. évfordulóján –

 

 

Isten iránti hálaadással, az együtt örvendezés ünnepi érzésével, már-már nemes irigységgel és csodálattal jöttem el Alsónémedibe, a történelmi Pest-Pilis-Solt megye egyik legrégebbi – élő – településére, az Árpád és az Aba nemzetségek egykori fejedelmi szálláshelyére.

Jövök a magyarság másik ősi szállásterületéről: Erdélyből és – a nagyajtaiakkal együtt – az idegen elnyomással és a történelmi próbatételekkel szemben mindmáig erősen megálló Székelyföldről, hogy ezredéves közös történelmünk egyességében lerójam testvéri hódolatomat és Isten iránti hálámat azon falu előtt, mely Szent István országával szinte egyidős, kiállta az idők próbáját, és „oly sok balszerencse és viszály” után ma sem a múltban réved el, hanem jövőt álmodik, remél és épít magának.

Csodálatom és elismerésem azonban nem csupán a felemelő történelmi pillanatnak, az örömteli jubileumi alkalomnak szól – hanem sokkal inkább annak a küzdelmes történelmi múltnak, annak az évezredes áldozatos munkának, annak az ez idáig megtett útnak, melyet ez a falu maga mögött tudhat, és amely a mai napra elvezetett.

Mert miről szól a múlt? Miről is tanúskodik ez a történelem?

Az Alsónémedi Híradó jubileumi kiadását olvasva megrendüléssel gondolhatunk vissza arra, hogy a település hányszor jutott a lét és a nemlét határára. A 15 éves háború idején ún. pusztafaluvá vált – lakosai kipusztultak vagy elmenekültek. De a török hódoltság vége felé, Buda visszafoglalását követően (1686) is hasonló sors várt reá. Néhány év múlva a Rákóczi-féle szabadságharc is vészesen megviselte a falu közösségét. De akármilyen gyilkos idők és halálos megpróbáltatások is szakadta reá – miközben a környék és az ország településeinek százai pusztultak vagy néptelenedtek el végképp –, Alsónémedi elmenekült lakói mindig hazatértek, és újan érkezett társaikkal együtt mindig volt annyi lelki erejük, hogy falujukat újjáépítsék, és új életet kezdjenek. Megtartó hűségük örök példa lehet számunkra – remélt jövőnkre nézve!

És a történelem viharainak számbavétele rendjén akkor még nem szóltam a Habsburgok, illetve az ellenreformáció korszakáról, az 1848–49-es szabadságharc véráldozatairól és az azt követő megtorlásokról, a Haynau- és a Bach-korszak rémuralmáról, Halászy Károly néptanító mártíriumáról, Veresmarthy József lelkipásztor és Garay Ferenc bíró olmützi várfogságáról, a két egymást követő világégésről, az országcsonkító Trianonról, valamint a mindezeket felülmúló kommunista önkényuralomról, majd 1956 szabadságharcos forradalmáról – melyek viszontagságai közepette falutok mindig a jó oldalon állott, és hitével, erejével, javaival, bátorságával áldozott a nemzet közös oltárán. Ezt hirdetik azok az emléktáblák és emlékművek, melyek a településen találhatók, s melyek az utókor önbecsülését, nemzeti keresztény értékrendjét és hitbeli patriotizmusát erősítik.

Hogyan is tudnánk híven összefoglalni Alsónémedi eltelt közel ezer esztendejének a történelmi tanulságát – mely egyben egész nemzetünk közös múltjának örök érvényű üzenetét is hordozza?!

A székely himnusz „népek harcának zajló tengerével” szemlélteti viharos történelmünk körülményeit. És miközben „fejünk az ár, jaj, százszor elborítja”, azért fohászkodik, hogy: „ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk”.

A tengeri út és vihar metaforáját a legszebben és a leghitelesebben minden bizonnyal Pál apostol Földközi-tengeri hajótörésének a történetéből bonthatjuk ki. Itáliába vezető hajóútjukon olyan kilátástalan helyzetbe kerültek, hogy „továbbra minden reménységünk elvétetett életben maradásunk felől” – olvassuk Károlyi bibliájában Lukács evangélista beszámolóját. Ekkor azonban előáll a fogolyként Rómába hurcolt Pál, és ezekkel a szavakkal vigasztalja fogolytársait, a katonákat és a legénységet: „Mindazáltal mostanra nézve is intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó” – s ezt az Úrnak angyala közölte vele (ApCsel 27,20-23).

Városaink, falvaink, országunk pusztulása láttán sose feledjük: nem vész el a nép, aki Istenben bízik, „hanem csak a hajó”. A vihar elmúltával visszatér ősei, atyái földjére, és újjáépíti házait és lerombolt temploma „hajóját”. Az örök újjáépítés feladata és hivatása a miénk! „Ne félj Pál!” – mondja az Úrnak angyala. „És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak” (ApCsel 27,24).

Trianon tragédiájára, nemzetünk keresztre feszítésére is ekképpen kell gondolnunk!

Aligha feledhető Istennek az a csodája, amikor 1989–1990 fordulóján végre az istentelen/ateista román kommunista diktatúra egyik napról a másikra hatalmas robajjal összeomlott, és a szabad világtól elválasztó berlini fallal együtt a bennünket egymástól elválasztó trianoni határfalak is ledőltek. Világraszóló közös élményként éltük meg, hogy újból egymásra talált a nemzet. Trianon „hajótöröttjeit” megszabadította az Isten!

Azóta Európa és a Kárpát-medence egén ismét sötét felhők tornyosulnak. A migráció – ez újabb kori népvándorlás – alakjában újabb vihar közeledik felénk.

Mit mondott Henri Boulad atya, ez az egyiptomi jezsuita szerzetes, aki immár magyar állampolgárként Európa lelkiismeretét ébresztgeti? Ha nem parancsolunk megálljt a reánk szabadított idegen beözönlőknek, könnyen úgy járhatunk, miként az a hajó, mely teherbírását meghaladó számú tömeget vesz a fedélzetére, s végül valamennyi utasával együtt a tengerbe vész…

Alsónémedi és Kárpát-medencei magyarságunk azért idézi a múltat, hogy tanuljon belőle. Erdélyi magyarságunk is „megbűnhődte már (…) a múltat s jövendőt”, és a múlt tanulságaiból merítve a jövőre gondol. Tatárjárást és törökdúlást, vészeket és veszedelmeket, feudális és kommunista önkényt, világháborúkat és Trianont Isten kegyelméből vészeltünk át. Védtük magunkat, családjainkat, gyermekeinket és nemzetünket. Amennyire rajtunk áll, legyünk azon, hogy hazánk és Európa nehogy újabb hajótörést szenvedjen! „Vagyunk, akik voltunk, és leszünk, akik vagyunk!” (Mikes Kelemen)

„Isten, áldd meg a magyart! (…) Nyújts feléje védő kart!”

 

Tőkés László

 

Alsónémedi, 2017. augusztus 13.