Kisebbségek

Tőkés László: „Talpra kell állanunk!

2019. 03. 17.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közös március 15-i emlékezésének és ünneplésének több helyszíne is volt Nagyváradon. A két szervezet képviselői délelőtt koszorúkat helyeztek el Rulikowski Kázmér lengyel százados sírjánál. A dzsidás tiszt a cári hadseregben szolgált, de átállt a magyar szabadságharc oldalára, Bem József mellett harcolva esett orosz fogságba, 1849. augusztus 28-án Nagyváradon végezték ki alig 22 évesen. Csak 1872-ben állíthatott neki méltó síremléket a város a ma már az ő nevét viselő köztemető bejáratánál. A továbbiakban főhajtásra és koszorúzásra kerül sor a nagyvárad-rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelynél, itt több olyan egykori forradalmár és szabadságharcos sírköve áll, akiket a kommunista rezsim idején bezárt, majd pedig már az „új és eredeti román demokráciában” felszámolt Olaszi temetőben hantoltak el valaha. Innen Petőfi Sándor mellszobrához vonultak az emlékezők, a forradalmár költőről elnevezett egykori Schlauch-kertbe, majd délben a Barátok templomának kriptájában Farszádi Kovács István, Bem tábornok segédtisztje síremlékét koszorúzták meg.

Délután néptáncos, dalos, verses toborzót tartottak a város főterén, ennek lehetőségét csak pár éve biztosítja a román többségű helyi önkormányzat a magyar polgári oldal kezdeményezésére. A Szent László térről nemzeti zászlókkal vonultak át az ünneplők a forradalmi magyar országgyűlés mártír jegyzőjének, Szacsvay Imrének a szobrához, az Ezredévi emléktérre, ahol két ünnepi beszéd és egy ünnepi üzenet hangzott el.

A megemlékezést levezető Török Sándor Bihar megyei EMNT-elnök elsőként Csige Sándort, Magyarország kolozsvári konzulját kérte föl, hogy tolmácsolja Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét, aki a magyar szabadság születésnapján tisztelettel köszöntötte a világ magyarságát, és felemelő ünneplést kívánt minden magyar honfitársunknak. A kormányfő egyebek mellett így fogalmazott: „1848. március tizenötödike szabadságunk, nemzeti függetlenségünk és összetartozásunk szimbóluma. Éljünk bárhol is a világon, ezen a napon egy ütemre dobban a szívünk, kokárdát tűzünk a kabátunkra, s együtt ünnepeljük a márciusi ifjakat. Emlékezünk a hősökre, akik bátran vallották, és a szabadságharc csatamezőin is bizonyították, hogy a haza minden előtt. 171 évvel ezelőtt ez a négy rövid szó magyar emberek millióinak sorsát fordította meg, és azóta is arra tanít minket, hogy egyedül akkor győzhetünk, ha büszkén vállaljuk nyelvünket, kultúránkat és nemzeti jelképeinket. Hiszen akárcsak 1848-ban, úgy ma is igaz, hogy csak a jövőjük érdekében együtt cselekvő, erős és öntudatos nemzetek állhatnak meg a birodalmi fenyegetésekkel szemben.”

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke a száz éve elhunyt egykori váradi újságírót, Ady Endrét, valamint „holnapos” poétatársát, Babits Mihályt, továbbá a Szentírást idézve mondott egyszerre történelmi ívű és aktuálpolitikai töltetű, össznemzeti léptékű és lokálpatriotizmustól áthatott ünnepi beszédet. Kijelentette, hogy ma a magyar forradalom és szabadságharc szelleme iránti hűség azt mondatja velünk: „Nem engedünk a 48-ból. A beszédes számok nyelvén idézzük mindenkor 56-ot. És az ellopott temesvári forradalom eszményei és céljai iránti hűséggel valljuk jobb sorsra érdemes román Testvéreinkkel együtt, hogy: a 89-ből sem engedhetünk. A Habsburgok uralma, a szovjet kommunizmus és a Ceaușescu-diktatúra ellen egyként fellázadtunk. És azzal az újszerű 21. századi hadviseléssel is szembeszállunk (…), amelynek rendjén elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot – keresztény, európai és nemzeti tudatunkat – akarják megszállni a globalista, baloldali liberális vagy akár az utódkommunista nacionalista hatalmak – hogy aztán identitásában elbizonytalanított és erkölcsileg lefegyverzett kontinensünket és országainkat a nyakunkra hozott migránsok hada akadálytalanul elfoglalhassa…”

Petőfi Nemzeti dalának lelkesítő verssorát idézve mutatott rá a püspök: elérkezett az idő, hogy az erdélyi, külhoni magyarok is talpra álljanak. „Az olcsó hivatalos sikerpropaganda helyett végre őszintén szembe kell néznünk valós helyzetünkkel, és ekképpen cselekednünk. Az Európai Közösség sem tud segíteni rajtunk, hogyha mi magunk megalkuszunk, sorsunk irányítását kiengedjük a kezünkből, és restek vagyunk a cselekvésre.” Az erdélyi, partiumi, bánsági magyarság demográfiai mutatóira utalva Tőkés László a tőle megszokott szókimondással jelentett ki: „A dezertálók s a hitehagyottak száma viszont növekszik. Anyjuk méhének falán dörömbölnek a meg nem született gyermekek. Akik még maradtak ’őrzőn, árván’: inukba száll a bátorság. Ez így nem mehet tovább! Vegyünk példát Szacsvay Imréről és Petőfi Sándorról! Mennyivel szerencsésebbek vagyunk náluk, hiszen még csak vérünket sem kell ontanunk a hazáért és a szabadságért… Akkor hát legalább azt tegyük meg, ami erőnkből telik: vívjuk meg mindennapi békés élet-, igazság- és szabadságharcainkat!”

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak egyik korábbi vezetője, a Néppárt Bihar megyei mai elnöke beszédében rámutatott: életének eddigi 36 évéből harminc a folyamatos autonómiakövetelés, nyelvjogi és restitúciós-kárpótlási küzdelem, iskola- és egyetem-visszaszerzési harc, a mindent eluraló korrupció és a be nem váltott választási ígéretek jegyében telt el. Köszönetet mondva az Orbán-kormány nemzetegyesítő, határok fölött is ténylegesen ható, gazdasági és kulturális vonatkozású támogatásának, kijelentette: azért olyan nagyok a különbségek az erdélyi és a magyarországi magyarok kilátásai között, mert Magyarországon ugyan „1989-ben nem volt forradalom, de lett rendszerváltás”. Hozzátette: „itthon volt forradalom, de nem volt rendszerváltás”. A romániai többségi társadalom és az állampolitika kisebbségellenes jelenségeit bírálva rámutatott: szakadék tátong a valóság és a velünk láttatni kívánt helyzet között, a Bukaresttel mindig mindenben együttműködő „hivatalos magyar érdekképviselet” propagandája és sajtója által sulykoltak, illetve a helyi közösségek, az egyszerű emberek által megéltek, tapasztaltak között. Ennek ellenére, „a nemzet és Erdély iránti megingathatatlan hűség” jegyében folytatott küzdelmet ígérve, optimista kicsengéssel zárta felszólalását.

Az ünnepi megemlékezésen szavalatok hangzottak el, közreműködtek a Váradi Dalnokok Márkus Zoltán, a Nagyváradi Asszonykórus Tasnádi Ferencz irányításával, valamint a Motolla énekegyüttes. A rendezvény a tisztelgő szervezetek és polgárok koszorúinak, virágainak elhelyezésével, a Himnusz eléneklésével zárult.

Légy bátor és erős! Hív a haza!

A Holnaposok vátesz költőjét, Ady Endrét idézem halálának százados évfordulóján, azon szavait, amelyeket 1900. március 15-én, a Szabadság című nagyváradi újságban jelentetett meg: „Olyan kor gyermekei vagyunk, kik hétköznap születvén, nem tudunk ünnepelni (…) Nem érezzük a közösség átszellemültekké tevő érzését: mi nagyon is emberek vagyunk, hidegek és önzők. Így sejtjük. És ezt be kell vallanunk a mai ünnepen…” A Költő nemes elégedetlenségét ugyanakkor azzal a hő óhajtással fordítja jóra, hogy: ne legyen „a mai ünnep a megszokásé, hanem az emlékekből erőt gyűjtő lelkeké!”

Ünnepi önvizsgálatunkat találó módon egészíti ki Babits Mihály Petőfi koszorúi című versében megfogalmazott keserű kritikája: „Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal / hozza koszorúit”. „Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!” – teszi hozzá, méltó ünneplésre biztatva az utókort.

Tisztelt Polgártársaim! Kedves Testvéreim!

Milyen jó, hogy bennünk jó talajra talál az építő költői kritika, és íme, szakítva a „vak Megszokással” és a „süket Hivatal” fesztív gyakorlatával, nem politikai propagandaeszköznek vagy szavazatszerző kampányeseménynek tekintjük az 1848-as forradalom eme jeles évfordulóját, hanem a magyar hazával együtt éltetjük a márciusi ifjak példáját és emlékét, valamint a haza és a szabadság szeretetét, amelyért ők életre, halálra síkra szálltak. Ha pedig valaki is kifogás tárgyává tenné, hogy másoktól külön ünnepelünk, hadd hozzam fel mértékadó példa gyanánt, hogy Orbán Viktorék sem tudnak együtt ünnepelni Gyurcsányékkal, még hogyha a nemzet közösségében valamennyi ünneplővel együtt is éreznek.

Március idusán mi, nagyváradiak büszkék lehetünk arra, hogy 171 évvel ezelőtt városunk és Biharország élen járt a forradalomban és a szabadságharcban. Kiragadott példa gyanánt hadd említsem meg, hogy a márciusi ifjak egyike az az albisi születésű Irinyi József hírlapíró volt, aki a pozsonyi reformországgyűlés eszméiből és javaslataiból merítve oroszlánrészt vállalt a híres-neves 12 pont megfogalmazásában. A hely szellemében és krisztusi vértanúsága iránti főhajtással szintén ide kívánkozik a „bihari kis Kossuthnak” nevezett Szacsvay Imre cselekedete, aki valóságos viharmadárként már 1848. március 13-án röplapokkal töltötte meg Nagyvárad utcáit, melyek szövegében – egyebek mellett – ez állott: „Le Apponyival, vége a huncutok kormányának, éljen a szabad alkotmány és a népképviselet! Éljen Kossuth!”

Mi, magyarok a szabadságharcban mindig élen jártunk: soha sem tűrtük meg a nyakunkon az istentelen idegen igát. 1989 „szabadító karácsonyának” 30. évfordulóján református egyházunk és magyarságunk abban játszott szerepére is méltán lehetünk büszkék. A magyar forradalom és szabadságharc szelleme iránti hűség mondatja velünk, hogy: „Nem engedünk a 48-ból”. A beszédes számok nyelvén idézzük mindenkor 56-ot. És az ellopott temesvári forradalom eszményei és céljai iránti hűséggel valljuk jobb sorsra érdemes román Testvéreinkkel együtt, hogy: a 89-ből sem engedhetünk.

A Habsburgok uralma, a szovjet kommunizmus és a Ceaușescu-diktatúra ellen egyként fellázadtunk. És azzal az újszerű 21. századi hadviseléssel is szembeszállunk, amelyről múlt héten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán szólt a Magyar Országgyűlés elnöke, amelynek rendjén elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot – keresztény, európai és nemzeti tudatunkat – akarják megszállni a globalista, baloldali liberális vagy akár az utódkommunista nacionalista hatalmak – hogy aztán identitásában elbizonytalanított és erkölcsileg lefegyverzett kontinensünket és országainkat a nyakunkra hozott migránsok hada akadálytalanul elfoglalhassa…

Szakadatlan és leveretett szabadságharcaink mai, március üzenete azonban nem a kudarc, a beletörődés, az önfeladás és a meghátrálás, hanem az újrakezdés, a folytatás és a kitartás, hiszen szabadság nélkül élni nem lehet, és a szabadságra született ember számára méltatlan állapot.

„Talpra magyar, hí a haza” – imigyen toboroz a küzdelemre a szabadságharc költője, Petőfi Sándor. Ne csak szavaljuk, hanem kövessük is a szavát!

Talpra álltunk – állapította meg a nemzet miniszterelnöke legutóbbi országértékelő beszédében. Elesett állapotunkban végre nekünk, erdélyi-külhoni magyaroknak is – magyar hazánkkal együtt – talpra kell állanunk! Az olcsó hivatalos sikerpropaganda helyett végre őszintén szembe kell néznünk valós helyzetünkkel, és ekképpen cselekednünk. Az Európai Közösség sem tud segíteni rajtunk, hogyha mi magunk megalkuszunk, sorsunk irányítását kiengedjük a kezünkből, és restek vagyunk a cselekvésre.

Tehetetlenségünk és emberi, politikai gyávaságunk közepette a Verssel együtt most hadd szóljon hozzánk az Ige: „a költő mélyből szól / isten a magasból / figyelj szavunkra / földi halandó” – biztat bennünket Pataki István bihari költőnk alkalmi intelmeiben.

„Légy erős és legyünk bátrak a mi nemzetségünkért és a mi Istenünknek városaiért” – ekképpen bátorítja küzdelemre Isten embere az ő népét (2Sám 10,12). Kossuth Lajos azt üzeni, hogy „elfogyott a regimentje”. Erdély, Nagyvárad magyarsága is elapadófélben. A dezertálók s a hitehagyottak száma viszont növekszik. Anyjuk méhének falán dörömbölnek a meg nem született gyermekek. Akik még maradtak „őrzőn, árván”: inukba száll a bátorság. Ez így nem mehet tovább! Vegyünk példát Szacsvay Imréről és Petőfi Sándorról! Mennyivel szerencsésebbek vagyunk náluk, hiszen még csak vérünket sem kell ontanunk a hazáért és a szabadságért… Akkor hát legalább azt tegyük meg, ami erőnkből telik: vívjuk meg mindennapi békés élet-, igazság- és szabadságharcainkat!”

Tőkés László