Kisebbségek

Rendkívüli oktatási konferenciát tartottak Marosvásárhelyen

2019. 05. 11.

„Hogyan tovább, erdélyi magyar oktatás?” címmel szervezett rendkívüli oktatási konferenciát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács május 10-én Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai épületében. A közéleti vezetők és szakértő előadók részvételével lezajlott egész napos konferenciával a szervezők célul tűzték ki egy problématérkép összeállítását az erdélyi magyar közép- és felsőoktatásról, valamint ehhez kapcsolódva megoldási lehetőségeket is kerestek.

„Az EMNT a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen tavaly ősszel itt, Marosvásárhelyen emlékezett meg azonos nevű történelmi, illetve jogelődeik megalakulásának a 100. évfordulójáról. A Vártemplomban megtartott rendezvényünk központi gondolata ez volt: Válasz Trianonra: az autonómia. Kisebbségi állapotunk mostani centenáriumi időszakában erdélyi magyar oktatásunk sem adhat más és jobb választ a hogyan tovább kérdésére ennél” – mondta megnyitóbeszédében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. „Állhatatosan folytatnunk kell egzisztenciális küzdelmünket, egyetlen pillanatra sem adva fel a közösségi önrendelkezés, jelen összefüggésben pedig a tanügyi autonómia iránti igényünket és jogos követelésünket. Mondom ezt amiatt, mert a mindennapok lélekölő szélmalomharcaiban és a szorító körülmények kiszolgáltatottságában igencsak hajlamosak vagyunk a kompromisszumként tálalt megalkuvásra, akarva-akaratlanul is balek vagy cinkos partnereivé válva ezáltal a mindenkori többségi hatalomnak a saját elnyomatásunkban. Ennek jegyében mi magunk is egyre lejjebb adjuk, teljes körű jogok helyett beérjük kegyes engedményekkel, s már a túlélés létminimumát is képesek vagyunk sikertörténetként prezentálni” – jelentette ki az erdélyi európai parlamenti képviselő.

„A Petőfi–Schiller-egyetem magvában holt tervének meghiúsulása nyomán erdélyi történelmi egyházaink voltak azok, amelyek hivatásuk magaslatán állva és felhagyva a politikai opportunizmus kényelmes álláspontjával, készek voltak a magyar egyetemalapítás korszakos feladatának a teljesítésére. Most, amikor a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium elleni újabb megsemmisítő szándékú támadások és a románosítás dicstelen szerepét vállaló Petru Maior Egyetembe beolvasztott Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem már-már reménytelen helyzete ismételten teljes defenzívába szorítják az erdélyi magyar oktatásügyet, a Partiumi és a Sapientia egyetemek létrehozása tanulságos és követendő példával szolgál arra nézve, hogy az éppen fennálló, kedvezőtlen országos tanügyi viszonyokat meghaladva, a helyzetteremtő politika lehetőségeit felfedezve miképpen keressük a kiutat a romániai magyar oktatásügy jelenlegi helyzetéből” – mondta az EMNT elnöke. Tőkés László hozzátette: a diktatúra bukása óta eltelt harminc évre visszatekintve sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a rendszerváltozás nemhogy a kisebbségpolitikában, de a tanügy terén sem ment végbe. „A rész – a magyar oktatás – törvényszerűen osztozik az egész – az országos román oktatási rendszer – sorsában, a maga sajátos nehézségeivel és hátrányaival megtetézve. Egyáltalán: van-e lehetőség kitörni ennek az általánosan kedvezőtlen és bennünket is visszahúzó áldatlan állapotnak a kényszerhelyzetéből? Egyetlen kitörési pontnak a tanügyi önrendelkezés feltételeinek a megteremtését látom. Habár ennek megvalósítása – a hazai valóság ismeretében – szinte a lehetetlennel határos: le kell vetnünk a poszt-nacionálkommunista román oktatásügy kényszerzubbonyát, ki kell szabadulnunk a többségi oktatás asszimilációs rendszerének a szorításából, és a lehetséges nemzetközi, valamint az elengedhetetlenül szükséges magyarországi politikai támogatás megszerzésével meg kell teremtenünk önálló magyar oktatási rendszerünket, más szóval: tanügyi autonómiánkat. Ennek elérése céljából pedig egy új alapokra helyezett, önálló erdélyi magyar oktatáspolitikára, tanügyi stratégiára van szükségünk” – hangsúlyozta a püspök.

Beszédében Tőkés László megköszönte Sándor Krisztinának, az EMNT ügyvezető elnökének és munkatársainak a konferencia megszervezését, s hogy egy asztalhoz ültették az erdélyi magyar oktatásügy felelős képviselőit. „A körülmények úgy hozták, hogy az elnök asszony éppen a napokban vehetett részt és szólalhatott fel azon a brüsszeli nemzetközi konferencián, mely az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt, Fernand de Varennes kisebbségügyi főbiztos jelenlétében vitatta meg az európai nemzeti kisebbségek oktatási és nyelvi jogait, s melynek tanulsága szerint a kisebbségi közösségek elidegeníthetetlen emberi joga az anyanyelvű oktatáshoz való minden szintű, akadálytalan hozzáférés. Végezetre magyar politikai eszköztárunk lehetőségeire hívnám fel a figyelmet. Orbán Viktor miniszterelnök mindaddig nem volt hajlandó támogatni Románia tagságát a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD), amíg a román kormány nem rendezi a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum ügyét. Ehhez hasonlóan az RMDSZ-nek Románia schengeni csatlakozását sem volna szabad támogatnia – amint mostani választási kampányában teszi – mindaddig, amíg a romániai magyar oktatásügy tételesen megfogalmazott problémái nem rendeződnek. Sőt, az RMDSZ-nek a román kampánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodást is fel kellene mondania, amennyiben a MOGYE helyreállítása nem történne meg. Egy reális politikai alkupozícióban nincs helye a finomkodásnak. Erdélyi magyarságunk létfontosságú ügye megköveteli tőlünk a politikai bátorságot” – jelentette ki Tőkés László.

A konferencia résztvevői szorgalmazták, hogy az illetékesek a lehető legmagasabb szinten egyeztessenek a magyar kormánnyal is a MOGYE-ügy legkedvezőbb rendezése érdekében. Zárásként Sándor Krisztina elmondta: az eseményen elhangzottakat, valamint a megfogalmazott javaslatokat és problémákat írásban is összesítik, majd eljuttatják az oktatással foglalkozó szervezetekhez és hatóságokhoz – közölte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája.