Hírek

Német kisebbségi jogsérelmek Lengyelországban

2017. 01. 25.

Marek Plura lengyelországi európai képviselő javaslatára az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportja (intergroup) 2017. január 19-én tartott strasbourgi ülésének a napirendjére tűzte a dél-lengyelországi, Opole (egykor Oppeln, régi magyar nevén Opoly) szomszédságában található azon négy önkormányzat panaszát, melyeket a kormány 2016 júliusában hozott határozata értelmében be akarnak olvasztani a ma már lengyel többségű felső-sziléziai városba. A megszűnésre ítélt települések mindmáig német többségű lakossága a január 1-re előirányzott közigazgatási átszervezés által teljességgel elveszítené önállóságát, közösségi kisebbségi jogait és intézményeit, olyannyira, hogy a városi tanácsban mégcsak jelképes képviselethez sem jutnának.

A bekebelezésre szánt települések helyi népszavazáson utasították vissza a kormány döntését. A szavazók 95%-a foglalt állást az átalakítás ellen, mely „súlyosan megsérti a kisebbségi jogokat”. Dobrzen Wielki (Groß Döbern) városkában többnapos éhségsztrájkot tartott egy tiltakozó.

Felszólalásában Tőkés László európai képviselő köszönetét és elismerését fejezte ki lengyel kollégájának, valamint a kisebbségi munkacsoportnak az opolei eset felvetéséért. Kísértetiesnek nevezte, hogy közel harminc évvel a kommunista diktatúra bukása után még mindig a régi időkre emlékeztető kisebbségellenes módszerek érvényesülhetnek egy európai országban. Emlékeztetett rá, hogy a nacionálkommunista Ceauşescu-diktatúra idején Erdélyben hasonló módon vonták össze települések százait oly módon, hogy a magyar lakosság kisebbségbe kerüljön a román többségű települések lakosainak viszonylatában. Erdélyi magyar közösségünk hasonló közigazgatási kísérlet ellen kénytelen védekezni a jelenben is, amikor Bukarest az európai regionalizáció ürügye alatt kíván olyan területi átszervezést véghezvinni, mely számszerű kisebbségbe taszítaná Székelyföld magyarságát és más magyar többségű térségeket – mutatott rá erdélyi képviselőnk.