Egyéb

Negyedszázada dőlt le a hallgatás fala

Negyedszázada dőlt le a hallgatás fala

2014. 12. 18.

Tegnap délelőtt a Bartók Béla Líceumban találkozott a diákokkal egy rendhagyó történelemóra keretében az 1989-es decemberi események két részvevője, Tőkés László akkori temesvári lelkipásztor, ma európai parlamenti képviselő és Gazda Árpád volt egyetemi hallgató, ma neves újságíró. Elkísérte őket Katona Ádám székelyudvarhelyi tanár, a kommunista rendszer egykori üldözöttje, valamint Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Erdei Ildikó iskolaigazgató moderálta az oldott hangulatú beszélgetést, amelynek során a meghívottak felidézték az egykori történéseket és válaszoltak a diákok kérdéseire.
A találkozó végén az EMNT és a Magyar Ifjúsági Tanács közös alkotópályázatának eredményhirdetésére is sort kerítettek. A kiírók abból indultak ki, hogy az eltelt huszonöt év alatt felnőtt egy nemzedék, melynek nincsenek közvetlen emlékei a diktatúráról. A mai fiatalok számára immár történelem az, hogy negyedszázaddal ezelőtt robbantotta ki Tőkés László személyes szerepvállalása a temesvári népfelkelést, majd ebből nőtt ki a romániai kommunista diktatúrát megdöntő forradalom. Ezért az EMNT és a MIT arra kérte a fiatalokat, hogy két előre meghatározott téma kapcsán szélesítsék ismereteiket a közelmúltról, valamint fogalmazzák meg saját jövőképüket a kelet-közép-európai térségben. A Családom a kommunizmusban és A jövő elkezdődött – Erdély 25 év múlva témakörökben több tucat pályamű érkezett be, a sikeres pályázók pénzjutalomban részesültek, valamint minden kategória első és második helyezettje – Tőkés László EP-képviselő meghívására – brüsszeli tanulmányúton vehet részt. A forradalom évfordulójára egyébként a Bartók Béla Líceum saját alkotópályázatot is hirdetett Forradalmi történetek – 1989 a család emlékezetében címmel, ennek eredményhirdetését is tegnap etették meg.
A Temesvárról Európába című múlt- és közelmúltidéző kiállítást koradélután nyitották meg a vár Teréz bástyájában, a Temesvár Társaság itt lévő kiállítóterében. A labirintusszerűen berendezett hangos tárlat felvillantja a háború utáni kommunista hatalomátvétel, konszolidáció és diktatúraépítés aspektusait, a Ceaușescu-éra nélkülözéseit, a falurombolást és Tőkés László fellépését, amely az 1989-es temesvári forradalomban csúcsosodott ki. A szervezők nevében Sándor Krisztina és Tőkés Máté, a házigazdák részéről Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke és DoinaPașcatörténész szólt a tárlatnyitó részvevőihez, a diktatúra bukásához vezető út bizonyos vonatkozásait Tőkés László ecsetelte, kiemelve: a református hívek és az ő személyes kiállása kevés lett volna, ha annak idején a város többségi román lakossága, a fővárosi tömegek, majd pedig az ország egész népessége nem áll a felkelők oldalára. Az egy hónapon át megtekinthető tárlatnak ugyanakkor a fal a vezérmotívuma, utalva arra, hogy a hallgatás falának megtörésével lehet eljutni azon falak lerontásáig, amelyek a népeket, nemzeteket, családokat, igaz embereket választják el egymástól.
Délután az Egyetemisták a történelmi helyszínen elnevezésű program keretében a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói, egyes tanárai és más érdeklődők találkozhattak Tőkés Lászlóval a belvárosi református templomban, ahol negyedszázaddal ezelőtt a lelkipásztorral és családjával szolidarizáló, őket a rendőri zaklatástól, majd pedig a deportálástól megvédeni igyekvő hívek kiállása megindította az össznépi lázadást.
A temesvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Központban megtartott jubileumi emlékesten előbb a Rendszerváltó advent – Temesvár 1989 című rövidfilmet tekinthette meg a több száz meghívott, majd Tőkés László EMNT-elnök, Sali Berisha volt albán államfő és Áder János magyar köztársasági elnök mondott ünnepi megemlékező beszédet. A Királyhágó-mellék előző püspöke szerint az 1989-es nemzeti szolidaritásnak és a vallási ökuménia szellemének a megmentésére, fenntartására kell törekedni ma is. „Fogadjuk meg, hogy amit 1989 decemberében megszereztünk, sohasem hagyjuk veszendőbe menni” – idézte Románia frissen megválasztott elnökét Tőkés László, már csak azért is, mert hazugságpropaganda folyik a temesvári népfelkelés kapcsán, az pedig egyenes folytatása a Securitate német- és magyarellenes ideológiájának. „Sajnos a jelenkori román titkosszolgálat és posztkommunista kormányzat is nemegyszer állambiztonsági kockázatnak tekinti a hiteles ellenzékieket, nem kevésbé a közösségi jogaikért, autonómiájukért küzdő magyarokat” – jelentette ki az európai parlamenti képviselő.
Sali Berishaa maga során arra emlékeztetett, hogy az 1989 nyarán és őszén lezajlott közép-európai változásokban élen jártak a magyarok. E változások csak Romániában és Albániában késtek. Decemberben aztán az albánoknak is az adott erőt a rendszerváltáshoz, hogy „a temesvári parókia legyőzte a bukaresti elnöki palotát”.
 Áder János elmondta: 1989 a csodák éve volt, de a magyarok azt is megtanulhatták, hogy a csodák nem maguktól jönnek el, tenni kell a megszabadító csodákért. A köztársasági elnök úgy vélte, soha nem beszéltünk eleget arról a felbuzdulásról, amelyet Magyarországon váltottak ki a temesvári események. Emlékeztetett: a forradalom jelképévé vált kivágott, a kommunista címertől megfosztott román zászlók az akkor elterjedt fekete-fehér televíziókon pontosan úgy néztek ki, mint 1956 forradalmának magyar zászlói. A tömeges segíteni akarás pedig minden idők legnagyobb magyar segítségnyújtási akciójában öltött testet. Ezrek és ezrek álltak sorba, hogy küldeményeiket teherautókra rakják és eljuttassák Romániába, nemcsak Erdélybe, nemcsak a magyaroknak, hanem minden nélkülözőnek. „Hősünk egy város, ahol csodálatos összefogásban talált egymásra sokféle akarat, amelynek egyetlen célja volt: szabaddá lenni. Ez a szabadság az, amely testvérré tett nemzeteket. Ez a szabadság az, amely idehívta a magyarországi magyarok segítségét, ez az, amely felvillantotta az igazi nemzeti megbékélés reményét. Ez a szabadság az, amelyre reményeinket ma is építhetjük” – jelentette ki a köztársasági elnök. Beszédét a temesváriakhoz intézett köszönetnyilvánítással zárta.
A jubileumi gálaműsort a Magyar Állami Népi Együttes Magyar rapszódia című, nagy tetszést kiváltó műsora zárta.
 
 
Alább Tőkés Lászlónak a jubileumi emlékesten elmondott ünnepi beszéde olvasható.
 
 
 
Ünnepi beszéd a jubileumi emlékesten
Ez az esztendő az emlékezés jegyében zajlott szerte Európában. A tavaly decemberben megalakult ’89-es Temesvári Emlékbizottság idehaza is Jubileumi Emlékévet hirdetett meg 2014-re. Az eltelt, eseményekben gazdag esztendőt magunk mögött hagyva, s a december eleji brüsszeli, valamint tegnapelőtt tartott budapesti emlékülésekről Temesvárra érkezve, mai emlékülésünkön kiváló tisztelettel és bajtársi szeretettel köszöntöm díszvendégeinket, Áder János urat, Magyarország államelnökét, valamint Sali Berisha urat, Albánia volt állam- és kormányfőjét, akik mindenekelőtt azáltal adnak rangot rendezvényünknek, hogy egy negyedszázaddal ezelőtt maguk is a demokratikus rendszerváltozás vezető alakjai voltak, és mindmáig azok maradtak. Csak sajnálnunk lehet, hogy velük együtt, román részről egyetlen rendszerváltó politikai közméltóságot sem üdvözölhetünk körünkben.
Ezzel szemben örömmel és hasonló tisztelettel köszöntöm emlékünnepélyünkön Temesvár polgárait, mindazokat, akik 25 évvel ezelőtt, éppen ezekben a vészjósló napokban, hitből fakadó bátorsággal szálltak szembe a zsarnoksággal, és elindítói lettek a kommunista diktatúra bukásának. Velük együtt üdvözlöm itthonról és külföldről érkezett vendégeinket, szövetségeseinket, akik a maguk helyén maguk is közös szabadságharcunkat vívták, vagy imádságaikban hordozták. Nem utolsósorban mindnyájan hálaadással gondoljunk és emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk, hőseinkre és mártírjainkra, akik életüket áldozták népünkért és szabadságunkért. Emlékük legyen áldott és példájuk örök!
Ma már történelmi ténykérdésnek számít, hogy 25 esztendővel ezelőtt helybéli magyar református közösségünk hitből fakadó, hősies ellenállása vezetett a temesvári népfelkelés kitöréséhez, majd innen indult és ebből nőtt ki a Ceauşescu-diktatúrát megdöntő romániai forradalom. Ennek ellenére, a történeti tényeket meghazudtolva vagy elhallgatva, kezdettől fogva számtalan próbálkozás történt a múlt meghamisítására, nemcsak a magyar egyházi szerepvállalás, de általában véve is Temesvár elsőbbségének és jelentőségének az elvitatására. Sőt, különféle összeesküvés-elméleti spekulációk és némely titkosszolgálati forgatókönyv-gyártók magának a népfelkelésnek a hitét is igyekeznek megkérdőjelezni, Temesvár és a szabadságharcos felkelők érdemeit eljelentékteleníteni. Erre mondja a köznyelv, hogy: Romániában „ellopták a forradalmat”. Ez, a vélhetően a volt kommunista nomenklatúra és a hírhedt román titkosszolgálat által vezérelt törekvés arculcsapását jelenti a romániai forradalomnak és szégyentelen meggyalázását az életüket feláldozó hősöknek, magának a román népnek.
Mi egykor „a hallgatás falát” bontottuk le, amikor nem volt már hova hátrálnunk, és a kegyetlen diktatúra mintegy „falhoz állította” Románia elnyomott népét, köztük a kétszeres elnyomást szenvedő erdélyi magyarokat. Az időről időre visszarendeződő, posztkommunista és posztszekurista hatalom ezzel szemben azóta is a hazugságból épít új „falakat”, hogy gátat vessen az igazság érvényesülésének, a teljes szabadság, az emberi és kisebbségi jogok kivívásának, a rendszerváltozás és a demokratikus átalakulás – számára hátrányos – kiteljesedésének.
Néhány hónappal ezelőtt, a Temes megyei Szekuritáté egyik volt főnöke kihívó arroganciával járta végig a román kommunista titkosszolgálat valódi arcát bemutató, évfordulói kiállítást, miközben Herta Müller Temesvárról elszármazott, Nobel-díjas német írónőről orcátlan cinizmussal ekképpen nyilatkozott: „Herta Müller nem is volt disszidens. Már akkor bebizonyítottam, hogy ő valójában a németországi titkosszolgálatnak dolgozott”. Az ellenforradalmi – hatalmi – propaganda több más példáját is felsorolhatnánk. Ez az eset viszont már önmagában is híven jellemzi azt a hazugság-propagandát, mely egyenes folytatása az egykori Szekuritáté német- és magyarellenes ideológiájának, mely a „Német fasiszták” és a „Magyar irredenták” egykori intézményi tagozataiban öltött testet. Ennek megfelelően, sajnos a jelenlegi román titkosszolgálat és posztkommunista kormányzat is nemegyszer „állambiztonsági kockázatnak” tekinti – általában – a hiteles ellenzékieket, nem kevésbé a közösségi jogaikért és autonómiájukét küzdő magyarokat.
Memento 1989! A Sopron-vidéki határzár áttörése, a Berlini fal leomlása és a trianoni országhatárok szabaddá válása intő évfordulói figyelmeztetés arra, hogy ne építsünk új falakat a régiek helyébe – hogy egyszer s mindenkorra számoljuk fel az embereket, népeket, országokat megosztó válaszfalakat: az egyesült Európában a hazugság, a bizalmatlanság, az előítéletek, a gyűlölet és a félelem szerteágazó falrendszerét, melynek útvesztő labirintusából, végre annyi év után ideje volna már a kivezető utat megtalálnunk.
Az eltérített forradalom negyed évszázadának a kétségeit és frusztrációját leküzdve, nekünk, temesvári, bánsági és erdélyi magyaroknak és nem magyaroknak nemhogy szégyenkeznünk, védekeznünk és magyarázkodnunk, hanem tisztán kell látnunk és büszkén kell vállalnunk azt a szerepet, melyet országunk felszabadításában, a román szabadság kivívásában játszottunk.
Temesvár, Erdély és a protestáns örökségét hordozó Református Egyház élen járt a forradalomban. Büszkék lehetünk arra, hogy a kálvini ellenállást szellemében, az Apostol tanúságtételével vallottuk és cselekedtük: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Csel.5,29) – Istennek inkább, hogynem a „Kondukátor” heródesi hatalmának.
Büszkék lehetünk ifjúságunkra, aki templomunk sioni magasságába emelkedve, Dsida Jenővel vallotta: „Krisztusnak és Pilátusnak… egyformán szolgálni nem lehet”.
Az emlékezés és a gyász városnapján a megbékélt fájdalom érzésével idézzük meg ugyanakkor néhai Újvárossy Ernő emlékét, aki a forradalmi ellenállás első áldozataként, saját életével és halálával példázta: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért.” (Jn.15,13)
Legyünk büszkék reá, nem kevésbé pedig arra, hogy a Gyülekezetünkhöz csatlakozó román többség, akik nélkül nemes ügyünk eleve kudarcra lett volna ítélve, hosszú ideje tartó, ínséges idők után református templomépületünk ablakai előtt énekelte el első ízben a „Deşteaptă-te romȃne!” – „Ébredj, román!” kezdetű, feledésre ítélt himnuszát, a román nemzeti ébredés alaphangját adva meg ezáltal.
És nem utolsósorban büszkék lehetünk arra a nemzeti–egyházi egymásratalálásra és összefogásra, mely „Temesvár szellemeként” vonult be a történelembe, és amely az erdélyi toleranciához hasonlóan maradandó értéke lehet közös jövőnknek. A mostanra kialakult megosztottság és a mesterségesen szított ellenségeskedés láttán, meglévő román barátainkkal együtt méginkább arra kell törekednünk, hogy az 1989-es nemzeti szolidaritás és vallási ökuménia hagyományát megmentsük és továbbvigyük, hiszen ezek a temesvári népfelkelés legfontosabb vívmányai közé tartoznak.
Ezzel együtt a legutóbbi elnökválasztás alkalmával megvalósult román és magyar, valamint román–magyar egység is Temesvár szellemét idézi, hiszen 1989 óta aligha volt példa reá.
Klaus Johannis változásokat ígérő színrelépése újabb esélyt nyújt számunkra a huszonöt éve elkezdődött rendszerváltozás folytatására, ami egyben az erdélyi magyarság életében is gyökeres változást hozhat. Az ő szavaival szólva: „fogadjuk meg, hogy mindazt, amit 1989 decemberében megszereztünk, sohasem fogjuk veszni hagyni”. Úgy legyen!
 
 
Temesvár, 2014. december 17.
                                                                                                       
                                                                                                            Tőkés László