Antikommunizmus

Megemlékeztek a fővárosban a kommunizmus áldozatairól

2018. 02. 25.

A kommunizmus áldozatainak magyar emléknapja alkalmából február 23-án délután megemlékező rendezvényt tartottak a főváros XXII. kerületében, Budafok-Tétényben. A városháza dísztermében Karsay Ferenc, a kerület polgármestere köszöntötte elsőként Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, majd Lengyel Jánost, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnökét, Németh Árpádné Majzik Klára elnökhelyettest és Szalay Zoltánt, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének budapesti elnökét, valamint Máthé Áront, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettesét. A megemlékezésen részt vett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság elnöke, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke. Ott voltak Szepesfalvy Anna, Németh Zoltán és Zugmann Péter alpolgármesterek, valamint önkormányzati képviselők és kerületi díszpolgárok is. Az Erdélyi Magyar Néppártot Mátis Jenő választmányi elnök képviselte a rendezvényen.

Tőkés László megemlékező beszédében előbb arra tért ki, hogy nemzetközi téren mennyire körülményes és nehézkes az ítélkezés a kommunizmus fölött, mivel mindmáig kettős mérce használatos a nácizmus és a kommunizmus megítélése tekintetében, holott ez utóbbi sokkal hosszabb ideig és sokkal több áldozatot követelve sújtotta Európa népeit, sőt a világ jelentős részén, több  országban mindmáig tovább él és szedi áldozatait. „Nem kis elégtétellel és büszkeséggel gondolok vissza 2009 áprilisára, amikor is – hosszú vajúdás után – az Európai Parlament történelmi jelentőségűnek nevezhető határozatban mondott ítéletet a XX. század totalitárius önkényuralmi rendszerei, köztük a kommunista diktatúra fölött” – mondotta, majd hozzátette: „Mai megemlékezésünkön hasonló elégtétellel és büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy Magyarország élen járt ezen a téren, amikor is Európát jócskán megelőzve február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította, Európa élő lelkiismerete lévén ebben az ügyben.”

3_02-25_994

Erdélyi EP-képviselőnk a romániai magyarság múltjáról és jelenéről szólva rámutatott, hogy „Romániában még mindig várat magára az igazi és tényleges rendszerváltozás, s az erdélyi magyarok továbbra is egy alapvetően nacionálkommunista természetű, többségi nemzetállami politika foglyaiként és áldozataiként kénytelenek megharcolni szabadságukért, emberi és nemzeti jogaikért, közösségi önrendelkezésükért – a puszta túlélésért.” Ezért is jelentheti ki, hogy „Magyarország helyzete számunkra már-már irigylésre méltó, hiszen meggyőződésem szerint itt már 2010-ben sikerült végérvényesen megszabadulni a kommunizmus visszahúzó örökségétől, és a soron következő választások minden bizonnyal visszafordíthatatlanná teszik a hosszan elnyúló demokratikus rendszerváltozás folyamatát”.

Tőkés László azzal zárta beszédét, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapja méltó alkalom arra, hogy köszönetet mondjon mindazért, amit a nemzeti összetartozás és a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának keretében Magyarország megtett és megtesz a határon túli magyarságért. Külön is méltatta azt a kitartó testvéri szolidaritást, amit Budafok-Tétény – ez a „kisváros a nagyvárosban” – Erdély, Székelyföld és Partium iránt mindenkor tanúsított.

A továbbiakban a meghívott közméltóságok alkalmi beszédei hangzottak el, majd átadták a Hazáért Érdemkereszt kitüntetést Németh Zsolt országgyűlési képviselőnek. A megemlékezés, amelyen közreműködött Györffy Gergely hegedűművész, koszorúzással zárult a Városház téri 56-os emlékműnél, melyen részt vettek a díszvendégek, az önkormányzati vezetők, több kerületi állami, egyházi és civil szervezet képviselői, valamint a politikai pártok kerületi képviselői.

2_02-25_994

Megemlékező beszéd

 

 

Polgármester úr! Elnök úr! Elnökhelyettes úr!

Kedves budafoki és tétényi Testvéreim!

Nem kis elégtétellel és büszkeséggel gondolok vissza 2009 áprilisára, amikor is – hosszú vajúdás után – az Európai Parlament történelmi jelentőségűnek nevezhető határozatban mondott ítéletet a XX. század totalitárius önkényuralmi rendszerei, köztük a kommunista diktatúra fölött, szakítva a mindmáig használatos kettős mércével a nácizmus és a kommunizmus megítélése tekintetében.

Újdonsült EP-képviselőként, Vaclav Havel kezdeményezése nyomán, Vytautas Landsbergis volt litván elnök, Tunne Kelam észt antikommunista nemzeti ellenálló és Schöpflin György fideszes képviselő oldalán – hogy csak őket említsem – kivételes élmény volt számomra ennek a nevezetes dokumentumnak az előkészítésében és sikerre vitelében való cselekvő részvétel.  Ez az EP-határozat irányozta elő az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának létrehozatalát, melynek kezdettől fogva egyik védnöke vagyok, s amely a kommunista múlt feltárásának és a kommunizmus által elkövetett bűnök számonkérésének intézményes európai kerete lett. S ugyanekkor nyilvánította az EP augusztus 23-át a totalitárius önkényuralmi rendszerek áldozatainak emléknapjává.

Mai megemlékezésünkön hasonló elégtétellel és büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy Magyarország élen járt ezen a téren, amikor is Európát jócskán megelőzve február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította, Európa élő lelkiismerete lévén ebben az ügyben.

A megemlékezők általában elsiklanak Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkárának 1947. február 25-i letartóztatása és szovjetek általi elhurcolása tragikus eseménye mellett. Anélkül, hogy ennek a részletes elemzésébe bocsátkoznék, a fájdalmas eseménynek azt a vonatkozását emelem ki, hogy a hajthatatlan bolsevizmusellenességéről ismert Kovács Béla brutális félreállítása nyitányát jelentette a magyarországi kommunista hatalomátvételnek, nevezetesen a Magyar Testvéri Közösség ellen beinduló koncepciós pernek, ezzel együtt pedig a szovjet-bolsevik megszállás véglegesülésének és a zsenge magyar demokrácia összezúzásának.

Az idegen uralom a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett haza- és nemzetáruló magyar kommunistákkal karöltve járt el. Különösképpen fájdalmas pedig az a körülmény, hogy a Kovács Béláéhoz hasonló sorsra jutott független kisgazda vezetők, úgymint Nagy Ferenc miniszterelnök, Tildy Zoltán köztársasági elnök és Varga Béla országgyűlési elnök – úgymond – cinkos áldozatként, vétkes jóhiszeműséggel nyújtottak segédkezet Rákosi, Rajk László és Péter Gábor elvetemült bandájának terv- és forgatókönyvszerűen véghezvitt rendszerbuktató államcsínyéhez.

„Ne higgy, magyar, a németnek” – juthat eszünkbe eleinknek a néhai Habsburg-elnyomással kapcsolatos, magvas következtetése. A hosszúra nyúló posztkommunista átmenet időszakában, valamint a hazai és a külhoni magyarság jelenkori önvédelmi küzdelmében hasonló következetességgel kell szembeszállnunk mindenfajta idegen uralom veszélyével, valamint mostani magyar politikai és közéletünk azon gyászos szereplőivel és szerveződéseivel, akik és amelyek a Kun Bélák és Rákosiak, valamint a Lenin által „hasznos idiótáknak” nevezett cinkosaik módjára képesek újból elárulni és idegen érdekek kényére-kedvére kiszolgáltatni nemzetünket.

A kommunizmus halálos és egész életükre szóló áldozatainak emléknapján a mindmáig kísértő múlt aggasztó jelei, illetve jelenségei késztetnek fokozott odafigyelésre és éberségre – a világ több országában (pl. Kínában, Észak-Koreában, Kubában stb.) tovább élő kommunista diktatúráról nem is beszélve. Hetekkel ezelőtt Mihai Tudose előző román miniszterelnök akasztással fenyegette meg azokat, akik – egyébként a budafokiakhoz hasonlóan – székely zászlót merészelnek kitűzni a középületekre. Ugyanide kívánkozik annak az MSZP-és politikusnak az esete, aki közösségi oldalán posztolt fényképével Miniszterelnökünk főbelövésére adott jelt. Mindkét ominózus „merényletkísérletre” érvényes Gulyás Gergely frakcióvezető kérdése: az utódkommunista pártok bár az elhatárolódás szintjén mikor szakítanak már végre állampárti elődeik erőszakos gyakorlatával, ti. politikai ellenfeleik likvidálásának hagyományával?

Nekünk, erdélyi magyaroknak – ha lehet – még az anyaországiakénál is rosszabb tapasztalataink vannak a kommunista önkényuralmat illetően. A Vladimir Tismǎneanu román politológus által „szovjetellenes sztálinizmusként” jellemzett román nacionálkommunista diktatúra kiválóan megjátszott szovjetellenességével leplezte a nyugati demokratikus világ előtt azt a sztálini brutalitással véghezvitt, jobbára vértelen népirtó politikát, melyet magyar közösségünk ellen folytatott. Az idegen és a kommunista elnyomás kettőssége – másmilyen módon – tehát itt is tetten érhető. Ironikusan szólva, talán annyi írható a román kommunisták mentségére, hogy ők legalább nem fordultak saját nációjuk ellen – amiképpen ezt a nemzetáruló magyar kommunista párt tette…

Egyszóval: miként a kicsiny balti államok és a krími tatárok vagy az 1956-ban kivéreztetett Magyarország és a szintén a szovjet birodalom ellen lázadó Lengyelország, úgy erdélyi és többi külhoni magyar nemzetrészeink is a kommunizmus kollektív áldozataiként emlékeznek ezekben a napokban.

Ha szabad így fogalmaznom: Magyarország helyzete számunkra már-már irigylésre méltó, hiszen meggyőződésem szerint itt már 2010-ben sikerült végérvényesen megszabadulni a kommunizmus visszahúzó örökségétől, és a soron következő választások minden bizonnyal visszafordíthatatlanná teszik a demokratikus rendszerváltozás hosszúra nyúló folyamatát.

Nem így Romániában, amely 2016-ban csúcsot döntött a kelet-közép-európai visszarendeződés terén, amikor is a szociáldemokratáknak nevezett utódkommunisták – vagyis a román MSZP – a hatalomba újból visszatértek.

Kisebbségpolitikai téren Romániában még mindig várat magára az igazi és tényleges rendszerváltozás, s az erdélyi magyarok továbbra is egy alapvetően nacionálkommunista természetű, többségi nemzetállami politika foglyaiként és áldozataiként kénytelenek megharcolni szabadságukért, emberi és nemzeti jogaikért, közösségi önrendelkezésükért – a puszta túlélésért.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja méltó alkalom arra, hogy köszönetet mondjak mindazért, amit a nemzeti összetartozás és a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának keretében értünk tesz az Anyaország. Külön köszönet illesse Budafok-Tétényt – ezt a „kisvárost a nagyvárosban” – azért a testvéri szolidaritásért, melyet Erdély, Székelyföld és Partium iránt mindenkor tanúsít. Azt sem mulaszthatom el, hogy Németh Zsolt képviselő és képviselőjelölt úrnak köszönetet mondjak, aki az erdélyi misszió és menekültügy élén járt Édesapja, néhai Németh Géza nyomdokaiba lépve, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség színeiben és az erdélyi magyar polgári erőkkel szoros szövetségben kezdettől fogva híven képviseli a nemzet és a külhoni magyarság ügyét.

„Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért” (Mt 5,10) – zárom szavaimat a hegyi beszéd mennyei emelkedettségével, a megdicsőült Krisztusnak és követőinek az értünk vállalt áldozataira tekintve. És ennek jegyében kívánok áldott húsvéti ünnepeket hitbeli reménységben emlékező közösségünknek.

 

Tőkés László

 

(Elhangzott a budafok-tétényi városházán, 2018. február 23-án.)

5_02-25_994