Kisebbségek

Európai polgári kezdeményezések az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében

2019. 03. 26.

Létrejöttekor a jó ügynek kijáró lelkesedéssel fogadták az őshonos nemzeti kisebbségek az európai polgári kezdeményezés új „műfajának” a bevezetését, az európai demokrácia eszköztárának a kiszélesedését látva benne. Utóbb azonban, a konkrét kezdeményezések bejegyzésének a sorozatos visszautasítását látva sajnálattal kellett tapasztalniuk, hogy az európai polgárok demokratikus akaratnyilvánítására szolgáló ígéretes lehetőség nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A kisebbségben élő romániai magyarok ügyeiben benyújtott polgári kezdeményezések sorsa különösképpen nagy csalódást okozott. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett autonómiaügyi indítvány már az előzetes normakontrollt elbukta – ezért is nem került sor a benyújtására. Az RMDSZ, illetve a FUEN által indított kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést (Minority SafePack Initiative) az Európai Bizottság rövid úton visszautasította. A Székely Nemzeti Tanács Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és regionális kultúrák fenntarthatóságáért című törvénykezdeményezése hasonló sorsra jutott.

Március 25-i spontán felszólalásában Tőkés László európai képviselő ezeknek, az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében beterjesztett polgári kezdeményezéseknek a jogellenes elvetésére tért ki az EP-ben, megelégedéssel nyugtázva ugyanakkor, hogy a luxemburgi európai bíróság végül is mindkét esetben felülbírálta az Európai Bizottság negatív mércét használó, megalapozatlan döntéseit. Az SZNT-nek ráadásul éppenséggel hat évnyi állhatatos erőfeszítéseibe került, míg igazát pereskedés útján, másodfokon végre ki tudta vívni.

Erdélyi képviselőnk a nemzeti kisebbségi régiókról szóló polgári kezdeményezés vonatkozásában külön is felhívta a figyelmet arra a fonák román politikai gyakorlatra, mely az amúgy is fennálló, a nacionálkommunista időkből örökölt gazdasági lemaradást tetézve, Székelyföld és Partium esetében az európai adófizetők pénzéből származó kohéziós pénzalapokat is kisebbségellenes módon, a nevezett régiók magyar közösségei kárára használja fel. Felszólalását azzal a felhívással zárta, hogy nemzeti régióink felzárkóztatása, illetve az EU kohéziós, strukturális, regionális alapú támogatásának a megszerzése érdekében föltétlenül össze kell gyűjteni az SZNT kezdeményezésének sikeréhez szükséges – újabb – egymillió aláírást.

Felszólalás az európai polgári kezdeményezések tárgyában

Az utóbbi években az Európai Bizottság rendre sajnos két olyan európai polgári kezdeményezést is elutasított, melyek az európai őshonos nemzeti kisebbségek ügyét voltak hivatottak támogatni.

Éppen ezért elégtétellel nyugtázhatjuk, hogy az EU luxemburgi bírósága végül is mindkét esetben felülbírálta az EB jogellenes határozatait, és helyt adott az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés (Minority SafePack Initiative), valamint a nemzeti kisebbségi régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzésének.

Ezúton is felhívom a figyelmet a romániai Székely Nemzeti Tanács regionális kezdeményezésére, mely – példának okáért – a gazdaságilag lemaradt székelyföldi és partiumi magyar régiók kisebbségi alapon való diszkriminációjának a megszüntetéséhez, illetve ezek gazdasági felzárkóztatásához kívánja megnyerni az unió kohéziós, strukturális, regionális alapú támogatását.

Egymillió aláírást már összegyűjtöttünk. Hadd következzék a második millió!

Strasbourg, 2019. március 25.

Tőkés László

EP-képviselő