Egyéb

Tőkés László átvette a Magyar Becsület Rendet az Országházban

Tőkés László átvette a Magyar Becsület Rendet az Országházban

2016. 10. 23.

A díszünnepség után bensőséges ceremónia keretében adták az Országházban a Magyar Becsület Rendet Olofsson Károly (Placid atya) bencés szerzetesnek, tanárnak és Tőkés László református lelkipásztornak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének. Jelen volt Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát, Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, továbbá több jeles közéleti és politikai személyiség, valamint a Tőkés család néhány tagja.
A kitüntetéseket átnyújtó Orbán Viktor miniszterelnök laudációjában kiemelte: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, „embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről”. Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna. „Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű” – tette hozzá a kormányfő, aki a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.
    A Tőkés László kitüntetéséről szóló rendelet már március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben, pár nappal azután, hogy Klaus Iohannis román államfő visszavonta tőle a 2009-ben, a romániai forradalom 20. évfordulóján kapott Románia Csillaga állami kitüntetést. Mint ismeretes, ezt egy szocialista-nacionalista politikuscsoport kezdeményezésére és nyomására vonták vissza Temesvár hősétől azok után, hogy egy 2013-as fórumon ismételten felkérte Magyarországot: vállaljon védnöki szerepet Erdély és az itt élő magyarság érdekében. A Magyar Becsület Rend odaítélésének indoklása Tőkés László esetében hasonló, mint a román állami kitüntetésé: „bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként” adományozta neki a kitüntetéstÁder János köztársasági elnök.
    A századik életévében járó Placid atyát 1946-ban tíz évre a szovjet gulágra internálták, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta.
  Tőkés László köszönő beszédében áldott emlékű Ravasz László, hite és nemzetének ügye melletti kiállása miatt meghurcolt dunamelléki püspök 1956. november 1-i rádióbeszédének szavaival adózott a nemzeti felkelés hőseinek, kiemelve: „A magyar református egyház büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt és a nemzeti becsület védelme alatt állott.” A költő szavával szólva a harcban szálló „suhancok”, a pesti srácok „helyreütötték a nemzet becsületét”, melyet „sehonnai, bitang emberek”, a sztálini, rákosista rezsim haza- és nemzetáruló vezetői gyaláztak meg. Temesvár egykori lelkipásztora „hitünk hőseinek”, nevezetesen Mózesnek a példáját idézte, aki „hit által tiltakozott” a Fáraó udvara ellen, „inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11,24-25) – megmentve ezáltal sanyargatott népe életét és becsületét. 1956 hősei is ekképpen szállottak szembe a gonosszal, és mindmáig mutatják számunkra a szabadulás útját: „Nem engedhetünk a ’48-ból, nem engedhetünk az ’56-ból, nem engedhetünk a ’89-ből” – zárta szavait Tőkés László, rámutatva végül arra a példás egységre, mely 1956-ban hatotta át a nemzetet, és amely utóbb, 1989-ben, a Ceauşescu-diktatúrával szembeni elutasításban született újjá határon innen és túl.
                                                                           *
A kitüntetések átnyújtásával szinte egy időben zajlott Nagyváradon a Szent László Egyesület szervezésében egy emlékező, tisztelgő gálaműsor, amelynek meghívott ünnepi szónoka Tőkés László lett volna. Az EP-képviselő erre az alkalomra szánt beszédét Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke olvasta föl, gratulálva egyúttal a magas állami elismeréshez. A filharmóniában összegyűlt ünneplő-emlékező gyülekezet ovációval nyugtázta a püspök kitüntetését, majd nagy figyelemmel hallgatta meg Tőkés László ünnepi üzenetét.
Ebben többek között így fogalmazott: „Az 1956-os forradalom és szabadságharc öröksége ma is emberségünkben és magyarságunkban erősítsen meg bennünket. Akkor jó volt magyarnak lenni – de a szabadságharcosok példája és hősiessége ma is kimeríthetetlen erőforrás lehet számunkra. Szükségünk is van erre, hiszen az alattomos Kádár-rendszerben, ideát pedig a kíméletlen Ceaușescu-diktatúra uralma alatt emberi méltóságunkban és nemzeti öntudatunkban is elerőtelenedtünk, becsületünkben is csorbát szenvedtünk – olyannyira, hogy sokszor nem is ismerünk magunkra. Magyarként okkal kérdezzük: ez volna hát Árpád és Kossuth népe?; keresztényi mivoltunkban pedig azt: Krisztus tanítványai és Szent István örökösei mi volnánk?”
            Majd így folytatta: „1956-ban még teljességgel érthető volt, hogy a várható üldöztetés, börtön vagy halál elől százezrek mentek neki a határnak. Ők igazi menekültek voltak. Most viszont, amikorra az Isten-ellenes és nemzetidegen, jogfosztó diktatúrától végre megszabadultunk, miért választanánk a hontalanság, a gazdasági kivándorlás, az idegenség reményvesztett útját? Hiszen nekünk hazát adott az Isten, melyet atyáink örökségül hagytak reánk. Hát akkor miért lennénk jövevények és zsellérek idegen földön – ahogyan a Szentírás mondja –, miért ennénk a migránsok keserű kenyerét?”
            Tőkés László rámutatott: „A migrációs válság jelenkori körülményei között nemzetünk valóságos szabadságharcot folytat annak érdekében, hogy Magyarország magyar maradhasson. Történelmi magyar hagyomány szerint, akarva-akaratlanul az erejében és identitásában meggyengült Európát is védelmezzük. A nagyobbik veszélyt azonban maholnap nem a bevándorló migránsok áradata, hanem sokkal inkább a mi tömeges kivándorlásunk és elapadásunk jelenti. 1956, a haza és a szabadság iránti hűség szellemében – változott körülmények között – ezt az önpusztító folyamatot kell feltartóztatnunk. Nemcsak a külső, hanem a belső veszélyektől is meg kell védenünk magyarságunkat, valamint a létében megingott keresztény Európát.” Adja a jó Isten, hogy Európa mostani urainak általános értetlenségével szemben legalább mi megértsük, hogy „mit mond a Lélek a gyülekezeteknek”, és eszerint éljünk és cselekedjünk – zárta üzenetét erdélyi EP-képviselőnk.
A gálaműsorban az Al Fresco Régizene Együttes lépett fel egy válogatással a Kájoni Kódexből, valamint a szegedi Argenteus Vegyeskar egy összeállítással magyar szerzők műveiből. Péterfy Lajos színművész verset mondott, Buzási Patrik diák egy 56-os fiatal nemrég előkerült naplójából olvasott föl részleteket. A rendezvényen megtekinthető volt az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete történetét bemutató tárlat.