Emberi jogok

Foto_europarl_994

Szavazás a romániai jogállamiságról szóló EP-állásfoglalásról

2018. 11. 13.

Több mint egy hónappal a romániai jogállamiságról szóló, Viorica Dǎncilǎ miniszterelnök részvételével lezajlott plenáris vitát követően, az Európai Parlament november 13-án szavazott az ebben a tárgyban készült állásfoglalási indítványról. Az eddigiekhez képest viszonylagos előrelépést jelent az a körülmény, hogy végre nem csupán a kiemelt céltáblául szolgáló Magyarországgal és Lengyelországgal, hanem a baloldali-liberális kormány vezette Romániával szemben is alkalmazzák az ún. jogállamisági mechanizmust. Negyven tartózkodás mellett az Európai Parlament 473–151 arányban elítélte a jogállamiság romániai súlyos megsértését.

Tőkés László európai képviselő mind az október eleji vitában, mind az Európa jövőjéről szóló, Klaus Iohannis részvételével megrendezett október végi tanácskozáson határozottan bírálta a romániai jogállapotokat, és síkra szállt azok orvoslása érdekében. Ennek megfelelően mi sem lett volna természetesebb annál, hogy a mai szavazáskor maga is szavazatával támogassa a Romániát elítélő parlamenti állásfoglalást. Végül is azonban a tartózkodás mellett döntött.

A plenáris ülés jegyzőkönyvéhez benyújtott írásbeli szavazatmagyarázatában tartózkodó álláspontját indokolja meg. A nagy szótöbbséggel elfogadott, szinte valamennyi EP-frakció által támogatott állásfoglalást a tartós belpolitikai válságot előidéző romániai helyzet ismeretében teljes mértékben megalapozottnak tartja, különös tekintettel azokra a romániai magyar nemzeti közösség ellen elkövetett jogsérelmekre, melyek a dokumentumból teljes egészében hiányoznak.

Mindezek ellenére tartózkodásra a Románia iránti állampolgári lojalitása késztette, egyetlen pillanatra sem tévesztve össze az országot annak korrupt, posztkommunista kormányával.

Ezzel együtt figyelembe vette Magyarország kormányának azon elvi álláspontját, mely ellene van az egyes tagállamok, különösképpen pedig a kelet-közép-európai új tagországok szuverenitását sértő, kettős mércét alkalmazó eljárásoknak.

Erdélyi képviselőnk ugyanakkor súlyos lelkiismereti ellentmondásként éli meg, hogy tartózkodásával – közvetett módon – egy olyan román kormánynak ad felmentést, amely a felsorolt és hasonló esetekben durván és szándékosan megsérti az erdélyi magyarság emberi és közösségi jogait, jogfosztó és diszkriminatív kisebbségpolitikájában pedig a Ceaușescu-diktatúra nacionálkommunista örökségét folytatja.

 

Szavazatmagyarázat

 

Az európai értékek és a demokratikus jogállamiságra vonatkozó európai normák tiszteletben tartásával, illetve az ezeket súlyosan megsértő romániai helyzet ismeretében csak támogatni lehet a romániai jogállamiságra vonatkozó – ma elfogadott – azon állásfoglalási indítványt, mely az „európai értékek maradéktalan érvényesülésének biztosítását” szorgalmazza, fellép a „hivatali korrupció” ellen, és visszautasítja „olyan reformok végrehajtását, amelyek veszélyeztetnék a jogállamiságot, beleértve az igazságszolgáltatás függetlenségét”.

Az október 3-i, a romániai jogállamiságról szóló EP-vitában, valamint Klaus Iohannis államelnök október 23-i, strasbourgi fellépésekor nem csupán a mostani dokumentumba foglalt, hanem a romániai magyar nemzeti közösség ellen elkövetett jogsérelmek ellenében is ismételten felszólaltam, konkrét módon szorgalmazva Beke István és Szűcs Zoltán székely magyar politikai foglyok szabadon bocsátását, a marosvásárhelyi orvostudományi egyetem felszámolásának a megállítását és közösségeinknek a nacionalista-soviniszta magyarellenességtől való megvédelmezését. Hasonlóképpen elítélendőnek tartom a magyarországi Dabis Attila emberjogi aktivista és az elzászi francia Raoul Weiss magyarbarát nyelvész Románia területéről való önkényes kiutasítását.

Mindezeket szem előtt tartva meggyőződésem szerint meg kellett volna szavaznom a Romániát elítélő állásfoglalást. Ennek ellenére tartózkodtam, mivel állampolgárként lojális vagyok országomhoz, továbbá azon meggondolásból, hogy Magyarország kormányával egyetértésben nem tartom helyesnek egyes kelet-közép-európai tagországok szuverenitásának a Brüsszel általi egyoldalú korlátozását.

 

Strasbourg, 2018. november 13.

 

Tőkés László

EP-képviselő