Vallás

palesztina-keresztények-994

Keresztények a Szentföldön

2018. 11. 23.

2018. november 21-én közel-keleti keresztények küldöttsége tett látogatást Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Bastian Belder holland református és Marek Jurek lengyel képviselők szervezésében konferencián vettek részt, melynek címe: A keresztény jelenlét megőrzésének fontossága a Szentföldön.

A küldöttség vezetője, Nashat Filmon, a Palesztinai Bibliatársaság igazgatója a délután folyamán Tőkés László református püspökkel, európai képviselővel találkozott. A vendég drámai színekben ecsetelte a palesztinai őshonos keresztények lesújtó helyzetét, akiknek lélekszáma száz év alatt az egykori 30%-os részarányról néhány tízezerre apadt. Ennek nyomán ma már puszta létük és megmaradásuk forog kockán.  Küldötteik a túlélés érdekében európai hittestvéreik segítségéért folyamodtak.

Erdélyi képviselőnk azon erőfeszítéseikről számolt be, melyeket a veszélyeztetett közel-keleti – iraki és szíriai – keresztények védelmében fejtenek ki. Ugyanakkor örömmel újságolta, hogy Magyarország kormánya önálló államtitkárságot hozott létre az üldözött keresztények  megsegítése és támogatása érdekében. Felajánlotta, hogy kapcsolatba hozza őket az illetékes magyar kormányzati szervvel.

A vendégek és a vendéglátók egyetértettek abban, hogy Krisztus Urunk szülőföldjén nem szabad hagyni, hogy kihaljon az Ő népe.