Hír « Vissza a listához

Tibetben a helyzet változatlan

2016. 03. 17.

2016. március 16-án az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) az ún. bizottsági hét keretében – egyebek mellett – Tibet ügyét tűzte napirendjére. Az eszmecserén, amelynek a kezdeményezője a Néppárt nevében Tőkés László EP-képviselő, a szakbizottság alelnöke volt, Golog Jigme (alias Jigme Gyatso) tibeti szerzetes, volt politikai fogoly és emberjogi aktivista Tibetben elszenvedett meghurcoltatásairól tett tanúvallomást, valamint a jelenlegi tibeti helyzetről tartott beszámolót. Ülésvezetői minőségében képviselőnk szolidáris érzésekkel köszöntötte a kínai fogságból megszökött tibeti vendéget, ismertette és méltatta elnyomott népéért folytatott küzdelmét, másfelől pedig súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kínai emberjogi helyzet nemhogy javulna, hanem tovább romlik.

Mint ismeretes, az Európai Parlament az emberi jogok és a demokrácia védelmezőjeként nagy figyelemmel kíséri és támogatja a tibeti nép kulturális és vallási önazonosságáért folytatott békés küzdelmét. Már több ízben is felszólította a Kínai Népköztársaságot, hogy az emberi és kisebbségi jogok vonatkozásában vállalt nemzetközi kötelezettségeinek tegyen eleget, és vessen véget az elnyomás és terror uralmának, amelynek kitűzött célja a tibeti identitás felszámolása.
A tegnapi eszmecserén felszólaló tibeti aktivistát, aki egyben filmrendező is, a kínai hatóságok 2008-ban egy dokumentumfilmje miatt („Leaving Fear Behind”) hurcolták meg és vetették börtönbe. Bár kegyetlen kínzások után néhány hónap múlva szabadon engedték, több éven át üldözték és bántalmazták, míg végre 2012-ben újabb letartóztatása nyomán sikerült fogvatartóitól megszöknie, és kalandos úton külföldre menekülnie. Jelenleg Svájcban folytatja ellenállói tevékenységét a tibetiek alapvető emberi jogainak védelmében, szorosan együttműködve más jogvédő szervezetekkel annak érdekében, hogy a világ lépjen fel a kommunista Kína által több mint ötven esztendeje megszállás alatt tartott Tibet felszabadítása érdekében. A dokumentumfilm, amelyért szinte életével fizetett, a tibeti nép békés ellenállására hívta fel a figyelmet, és Tibet tényleges autonómiáját és a vallásszabadság biztosítását sürgette.
Európai parlamenti megszólalásában Golog Jigme személyes története révén tulajdonképpen tibeti honfitársai elnyomását és szenvedését tárta elő. „A kínai megszállás miatt Tibet ma saját népének börtöne. Bár én szabad világban élhetek, Önök közt, lelkem a tibeti testvéreimé. Valahányszor hazagondolok, minden egyes szabadságban eltöltött percem elviselhetetlen fájdalommal tölt el” – mondotta. A szerzetes arra kérte az Európai Parlamentet, valamint az Európai Unió külügyi szolgálatát, hogy szólítsák fel Kínát arra, hogy Tibet területére engedje be a független újságírókat, valamint hogy engedje szabadon azt a több mint kétezer politikai foglyot, akiket békés véleménynyilvánítás miatt zártak börtönbe.
Joelle Hivonnet, azEurópai Külügyi Szolgálat képviselője köszöntötte a tibeti aktivistát, és külön kiemelte annak fontosságát, hogy az EU intézményei, valamint a tagállamok első kézből kapjanak beszámolót a tibeti helyzetről. „A külvilágnak a tibeti fejleményekről nagyon nehéz információhoz jutnia, hiszen a kínai hatóságok szigorúan korlátozzák azt, mindkét irányba. Stavros Lambrinidisnak, az EU emberi jogi megbízottjának Tibetben tett legutóbbi, tavalyi látogatását is csak ellenőrzött módon biztosították”, mondotta. Éppen ezért az EU rendszeresen foglalkozik az emberi jogok tibeti helyzetével, és több ízben is felszólította már a hatóságokat, hogy támogassák a párbeszédet az etnikai csoportokkal, a fogvatartottakat bocsássák szabadon, és az alapvető emberi jogokat mind a többség, mind a kisebbségek számára tartsák tiszteletben.
„Nem szabad elfelejtenünk, hogy Kína egy egypárti kommunista diktatúra. A szabad világnak tehát kötelessége harcolnia kommunista elnyomás ellen. Ezt tettük mi is, erdélyi magyarok Romániában a Ceaușescu-diktatúra ellen. Egyszer és mindenkorra véget kell vetni a továbbélő kommunizmusnak, és a Tibet népe ellen elkövetett könyörtelen jogfosztásnak”, zárta az ülést Tőkés László, a DROI alelnöke. 



Tibetben a helyzet változatlan